A rohanó hétköznapok során sokunknak elfoglalt időbeosztása van, egy hosszú, fárasztó munkanap után pedig mindannyian szeretnénk jól érezni magunkat otthon. Személyes életterünk berendezése nemcsak az aktuális kedélyállapotunkra, hanem hosszú távon az általános mentális jólétünkre is hatással lehet. Websorozatunk 10. epizódjában arra láthatunk példát, hogy akár egészen egyszerű változtatások is pozitív hatással lehetnek az életterünkből áradó atmoszférára.
A Repülőszőnyeg legújabb részében Nóri és Attila egy rögtönzött versenyre invitálják meg egymást, amely során ugyanazt a szobát kell berendezniük a megadott kellékekkel. Láthatjuk, hogy szakértőink mindössze néhány perc alatt két egészen eltérő hangulatú lakrészt teremtenek meg, holott mindketten hasonló elemekkel dolgoznak. Nóri inkább a zöldes-barnás színek finom föld tónusaival játszik, míg Attila a vízkék és a szürke árnyalataival ad egy kis frissességet a térnek, kontrasztot teremtve a kis lakás bézs árnyalatú alapszíneivel. Érdemes megemlíteni azonban, hogy nemcsak a színekkel érhetünk el kontrasztot, hanem a textúrákkal is. Ez a rétegzési technika – ahogy Ördög Nóri is tette –, könnyen prezentálható a kanapé vagy ágy fölé helyezett dísztakaróval, illetve különböző típusú díszpárnákkal, amelyek közül lehetnek simák vagy texturáltabbak, durvábbak is.
Lakberendezési szakértőink munkája mindenesetre tökéletesen példázza, hogy a színekben, a szövetekben és a tárgyak elrendezésében történő apró változtatások számos pozitív hatást gyakorolhatnak akár egy nagyobb családi ház atmoszférájára is.
A lakástextil színei, vagy akár egy-egy festmény és tapéta gondos megválasztása különösen olyan lakrészekben lehet fontos, mint például a nappali, a fürdőszoba vagy a hálószoba, hiszen ezekben a helyiségekben pihenünk a leghosszabban. Ezeknek a tereknek a hangulatán akár évszakonként is változtathatunk a különböző textíliák révén anélkül, hogy el kellene köteleződnünk egy új festékszín vagy bútordarab mellett, amelyekkel aztán hosszú évekig együtt kell élnünk. Ráadásul a modern építészeti környezetben, ahol a letisztult vonalak, semleges színek és nyitott terek dominálnak, csakugyan jó döntés lehet a szövetekkel való játék, amely révén nagyobb erőfeszítések és anyagi kiadások nélkül változtathatunk belső tereink hangulatán. Nem véletlen, hogy a legalapvetőbb lakberendezési ötletek és praktikák is rendszerint a különböző lakástextilekre (takarók, díszpaplanok, ágyneműk, szőnyegek, függönyök, párnahuzatok és törölközők) fókuszálnak.